Az MNB 2019-ben rekordösszegű, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el. Az igazgatóság megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így április 1-i döntésük értelmében az eredmény döntő része, 250 milliárd forint osztalékként befizetnek a költségvetésbe április 3-án - adta hírül az MNB.
Ez a 250 milliárdos befizetés (a GDP több mint 0,52 százaléka) segíti az állam finanszírozását. Ebből az összegből 48 milliárd forint (a GDP több mint 0,1 százaléka) javítja a költségvetés ESA-egyenlegét is. Mindezzel a koronavírus által okozott válsághelyzetben növekszik az állam mozgástere - fogalmazott a jegybank.
Kapcsolódó
A tavalyi MNB-nyereségben a 229 milliárd forintos, kiugró árfolyameredmény meghatározó szerepet játszott, amelyből az aranybefektetésen elért nyereség mintegy 140 milliárd forintot tett ki. Eközben a nettó kamat- és kamat jellegű eredmény is magas, 49 milliárd forintos szintet ért el. A kamateredmény kedvező alakulásához a devizatartalék kamatbevételének emelkedése és a forint kamateredmény javulása egyaránt hozzájárult.
Az MNB igazgatósága úgy ítéli meg, hogy a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben. 2013 óta a jegybank immáron harmadik alkalommal döntött osztalékfizetésről a 2015-ös és 2018-as eredményéből történő 50-50 milliárd forintos befizetést követően.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót