A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt – jelentette be pénteki közleményében a felügyeleti hatóság.
A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, és nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését.
Az MNB rendszeres ellenőrzései keretében – korlátozott terjedelmű, nem teljes körű – átfogó vizsgálatot végzett a K&H Biztosító Zrt.-nél és a 2020. július 18-tól a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.
A pénzügyi felügyelet hiányosságokat tárt fel a kgfb szerződések állománykezelésénél, többek között a szerződések megkötése, a díjfizetési felszólítólevelek megküldése, továbbá a szerződések technikai újraindításakor kiküldött tájékoztató levelek tartalma kapcsán. Emellett a K&H Biztosító a kgfb terméken végrehajtott módosításokat nem vezette át a kgfb termékterven, így az nem felel meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabálynak.
Az MNB több jogszabálysértést azonosított a biztosító egyes vizsgált élet- és nem-életbiztosítási termékei körében a biztosítási szerződési feltételek kötelező, illetve lehetséges tartalmi elemeire, továbbá az ügyfelek tájékoztatására vonatkozóan.
A felügyelet a vállalatirányítás vonatkozásában megállapította, hogy az aktuáriusi feladatkör függetlensége – az MNB egy korábbi határozatának kötelezése ellenére – jelenleg sem teljeskörűen biztosított. A biztosító hiányosan szabályozta a belső ellenőrzési terület működését is, emellett több szabályzatát sem vizsgálta felül a jogszabályi előírásoknak megfelelő időközönként – sorolta az MNB.
Az informatikai biztonsággal kapcsolatosan jogsértőnek minősült, hogy a katasztrófaelhárítás kérdésének kezelése és tesztelése nem teljes körű a K&H Biztosítónál, valamint az ehhez tartozó dokumentáció is hiányos.
A vizsgálat jogszabálysértéseket azonosított az ügyfelek tájékoztatásával összefüggésben a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) és az életbiztosítási termékismertető tartalmával, a károsultak kgfb szerződéshez kapcsolódó kártérítési igényével összefüggő tájékoztatási kötelezettség teljesítésével, valamint a függő biztosításközvetítőkre vonatkozó tájékoztatással kapcsolatosan.
Hiányos volt a panasz elutasítása esetén nyújtott jogorvoslati tájékoztatás, valamint a biztosító a vizsgált időszakban nem minden panaszt válaszolt meg határidőn belül, illetve teljeskörűen.
A feltárt problémák miatt a jegybank 9 millió forint felügyeleti, és további 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra, valamint kötelezte azt a jogszabályszerű működésre. A biztosítónak 2024. március 31-ig, illetve 2024. május 31-ig kell adatot szolgáltatnia az MNB-nek a jogsértések megszüntetésére tett intézkedéseiről.
A bírságösszegnél súlyosbító körülménynek minősült, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a K&H Biztosító már a felügyeleti vizsgálat során számos intézkedést hozott a hiányosságok orvoslására, illetve adott számot annak tervéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)