Finisbe érkezett az idei kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampány, amelyben a 2010 előtt gyártott személyautókra köthettek új biztosítást a tulajdonosok és üzembentartók. Az új biztosításra váltók száma a várakozásokkal ellentétben némileg nőtt a múlt évhez képest – közölte a Netrisk a november 27-ig, vagyis pár nappal a kampányzárás vége előtt beérkezett adatait.
Sokkal olcsóbb biztosítást hozott a váltás
Összesen több mint 21 500-an váltottak új kötelezőre, azaz többen váltanak kötelező biztosítást idén az egy évvel korábbi kampányhoz képest.
Az új szerződések esetében az éves átlagdíj 30 900 forintot tesz ki.
“Az új átlagdíj 13,7 százalékkal meghaladja az újrakötéskor érvényben lévő, 27 200 forintos éves díjat. Ugyanakkor, ha az érintettek nem kötöttek volna új kötelezőt, akkor a meglévő szerződésük több mint 44 ezer forintos díjjal ment volna tovább. Azaz szerződésenként átlagosan 14 ezer forintot takarítottak meg az új biztosításra váltó autósok” - értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk vezetője.
Hozzátette azt is, hogy a mostani szezonban közel 16 éves volt az váltásokban érintett autók átlagos életkora, ez pedig megfelel a magyarországi átlagnak. Hiszen az idei első félév végén a több mint 4 millió Magyarországon nyilvántartott személyautó 15,6 éves volt. Besnyő Márton közölte azt is: “A biztosítók jelentős kedvezménnyel honorálják, ha egy autós balesetmentesen vezet. A bonus-malus rendszerben a legjobb, B10-es kategóriába tartozó autósok esetében az átlagdíj 26 753 forintot tett ki, szemben az A0-ás osztály 32 715 forintos díjával”
Márkák és díjak
A netriskes összeállítás szerint
az idei kampányban a Suzuki, az Opel és a Volkswagen volt a három legnépszerűbb márka, ezekre a modellekre 25-29 ezer forintos éves díjjal lehetett új kötelezőt kötni.
A Ford, a Toyota, a Renault, a Skoda, a Peugeot és a Fiat került még be a top 10-be a márkákat nézve, utóbbiaknál a jövő évi kötelező díj átlagosan 28-35 ezer forintra jött ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye