Molnár Gyula úgy vélekedett: Botka László a visszalépésével lehetőséget teremtett egy más típusú együttműködés létrehozására, és az MSZP nyitott az erre vonatkozó javaslatokra - idézi az MTI.
Azt mondta: az első perctől érezték, hogy olyan embert választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki igazi kihívó lehet, később azonban kiderült, hogy politikai partnereik "nem voltak túl lelkesek" a személyét illetően.
Kapcsolódó
Végül belátták: ha Botka László mellett tart ki az MSZP, nehezebb lehet az ellenzéki együttműködés megteremtése, ami stratégiájuk szerint a kormányváltás kulcsa. A kis pártok külön-külön indulása ugyanis legfeljebb egyéni arculatépítésre alkalmas, de kormányváltásra nem.
Emlékeztetett arra, hogy a múlt hétfőn elegáns ajánlatot tettek politikai partnereiknek, ám erre nem volt kedvező a válasz. A lemondás gondolata akkor érlelődött meg Botka Lászlóban, amikor ezután az LMP és a DK látványos ellenlépéseket is tett - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva arról is szólt: súlyos vitában volt Botka Lászlóval azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy politikai maffia hálózta be az ellenzéket és az MSZP-ben is ügynökök vannak. Ha valakinek bizonyítéka van erre, akkor álljon ki vele a nyilvánosság elé, ha pedig csak szóbeszédre épül a vád, akkor tartsuk magunkban. Ő cáfolja ezeket a kijelentéseket - mondta Molnár Gyula.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elhunyt Wachsler Tamás

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
