Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet: a kormány éppen megszüntetni készül a rendszert, amellyel évente több tízezer veszélyes munkát végző, vagy éppen időselbocsátott dolgozót lehet megmenteni.
A szakszervezeti szövetség október 7-én, a tisztes munka világnapján demonstrációt tervez a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, ahol a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentése mellett a köztisztviselők bérének befagyasztása ellen is tiltakozik.
Az MSZSZ szerint a korkedvezményes rendszer a veszélyes munkát végzők - egyebek mellett a járművezetők, a bányászok, a röntgenesek, vagy az atomerőműben dolgozók - mentsvára, akik az öregségi nyugdíjkorhatár előtt vonulhatnak vissza úgy, hogy a munkáltató ezért magasabb járulékot fizet utánuk.
A szakszervezetek régóta tiltakoznak az idő előtti nyugdíjazás teljes befagyasztása ellen, a szövetség javaslata megoldás lehet a veszélyeztetett emberek számára - véli az MSZSZ.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy