Politikai kockázata miatt nem foglalkozott mostanáig a dugódíjjal a fővárosi közgyűlés, ám néhány hónapon belül a parlament elé kerül a bevezetését lehetővé tevő törvényjavaslat - értesült a Főpolgármesteri Hivatalhoz közelálló közösségi közlekedési szakértőtől a Figyelő. A témát azért jegelte mostanáig a fideszes városvezetés, mert tisztában van azzal, hogy a nem jól időzített és rosszul kommunikált dugódíjjal megbukhat.
A Figyelő úgy tudja, hogy a korábbi javaslatokat nem dobják félre, azokra alapozva készül a behajtási díj közösségi közlekedésre gyakorolt hatásának modellezése, a zónák kialakítása és a tarifák megállapítása.
A Figyelő szerint a dugódíj 2016-os startja olyannyira biztos, hogy az idén nyáron tesztelt és beüzemelt közterületi parkolás egységes mobilfizetési rendszerét eleve úgy fejlesztették ki, hogy a dugódíj fizetésre is alkalmas legyen.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?