A helyszínről elhajtó gyanúsítottakat - egy 22 és egy 31 éves Zalaapáti férfit - a rendőrök néhány órával később fogták el, majd őrizetbe vették - idézi az MTI.
A támadók az alkalmazottat késsel és szerszámmal fenyegették meg, majd megütötték.
A rendőrség az ügyben felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
(Képünk illusztráció, forrása: Shutterstock)
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni