A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem tervezi az online kapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésére vonatkozó határidők megváltoztatását, vagyis a kormány korábbi döntésének megfelelően a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje 2013. december 31. - közölte a minisztérium kedden az MTI érdeklődésére azután, hogy a Népszabadság hétfőn piaci forrásokra hivatkozva azt írta, jövő májusra módosulna az online pénztárgépekre való átállás határideje.
A minisztérium azt is közölte: tekintettel az átálláshoz kapcsolódó ellenőrzések tapasztalataira, a tárca olyan módosító javaslatot készít elő, amely alapján az adóhatóság szigorúan fel tud lépni azokkal szemben, akik nem hajlandók az új kasszák beszerzésére vagy beüzemelésére.
Kapcsolódó
A tervezett szabályok szerint akár az üzlethelységének bezárására is számíthat az az adózó, amely nem rendelkezik az előírt határidőre új pénztárgéppel.
Ez a határidő a PC alapú nagykasszáknál 2013. december 31., míg a kiskasszák esetében szeptember 30-án már lejárt az új pénztárgépek kötelező megrendelési határideje. A régi kiskasszák csak addig használhatók, amíg a kereskedő, vendéglátós számára le nem szállítják a megrendelt új gépet - hívja fel a figyelmet a tárca.
Az NGM szerint mindent megtesznek azért, hogy felgyorsítsák az online kapcsolatra képes pénztárgépek bevezetését. Számos adózó megtette már a szükséges lépéseket az új kasszák beszerzése érdekében, és egyre nő a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bekötött új kasszák száma is - fűzi hozzá a minisztérium.
A jogkövető adózók érdekei azt kívánják, hogy a tárca ne adjon lehetőséget további halasztásra, ne tegye lehetővé, hogy egyes adózók kivonják magukat a kasszacsere kötelezettsége alól - írják. Ennek megfelelően nem módosul a határidő sem a kiskasszák, sem pedig a PC alapú nagykasszák esetében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró