A lap hétfői számában emlékeztet, elsőként a Magyar Rezidens Szövetség vetette fel a kérdést, és kérte a legfőbb ügyész állásfoglalását arról, hogy az orvosok által előre nem kért, de utólag elfogadott hálapénz vesztegetésnek minősül-e. A szervezet szerint az új Btk. alapján előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki utólag elfogadja az előre nem kért hálapénzt.
Az ügyészség osztotta a szövetség álláspontját, megállapítva, hogy a hálapénz elfogadásával kapcsolatban felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű.
Az Igazságügyi Minisztérium az egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezetében egyértelműsíteni akart, kimondva, nem valósítja meg a vesztegetés elfogadásának bűncselekményét, aki utólag fogad el juttatást valakitől, aki elégedettségét kívánja kifejezni. Bűncselekménynek minősült volna az az eset, ha az előny elfogadása a kötelességszegés célzatával történik, vagyis az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. Ez a passzus azonban kikerült a tervezetből - írta a lap.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni