Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beterjesztette az idei költségvetés első módosítását. A pénzforgalmi hiány a jelenlegi 984,6 milliárd forintról 1136,6 milliárd forintra növekszik - kizárólag cégfelvásárlások miatt. A 152 milliárdos kiadási többlet az uniós szempontból fontos eredményszemléletű hiányt nem veszélyezteti - ugyanis ezen elszámolásba nem kell figyelembe venni azokat a kiadásokat, amikor az állam nyereséges cégeket vesz. Így a eredményszemléletű hiány maradhat 2,9 százalék körül, ám a tényleges, az államadósságot növelő deficit a GDP 3,5-3,7 százalékára is rúghat.
A Költségvetési Tanács (KT) már a múlt hónapban megvizsgálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetést módosító tervezetét amely GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növelné a büdzsé pénzforgalmi hiányát a kiadások 152 milliárd forintos emelésével- írja az MTI. A KT - az NGM véleményével ellentétben - nem zárta ki annak kockázatát, hogy a tranzakciók egy része az ESA-hiányt (az uniós módszertan szerint számított államháztartási deficitet) is növelni fogja.
A KT véleménye szerint a törvénytervezetben szereplő kiadások a pénzforgalmi hiánnyal együtt a bruttó államadósságot is közvetlenül érintik, és a részesedés-vásárlások összegével növelik azt. Az államadósság-ráta Alaptörvényben előírt csökkenése így 2014-ben várhatóan csak minimális lehet, növekvő teljesülési kockázatokkal - volt olvasható a tanács véleményében.
A hiány növelése nem teljesen váratlan, hisz május 22-én az NGM a Napi.hu-nak már elismerte, hogy költségvetési módosításra szükség lesz. A három cég megvásárlásról már korábban - a választások előtt - megszületett a döntés, ennek ellenére a kormány kivárt és az ehhez szükséges költségvetési módosítást csak most, a nyári szünet elején terjesztette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Eszerint a Főgáz Zrt. megvásárlására 77 milliárd forint, az Antenna Hungária Zrt. államosítására 56 milliárd forintot, az AVE Magyarország Kft. részesedéseire 14 milliárd forintot költenének. A három cégre így összesen 147 milliárd forint jut.
További 5 milliárd forintot költenek a szlovák-magyar gázösszeköttetésért felelős Magyar Gáz Tranzit Zrt. megvásárlására. A csővezeték fővállalkozó cége jelenleg az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. kezében van, ám az uniós szabályok miatt az állam inkább közvetlenül birtokolná a céget.
A törvényjavaslat indoklásából kiderül, hogy a Nemzeti Energiastratégia alapján döntő fontosságú a korábbi években feladott állami pozíciók újraépítése. A stratégia céljai - köztük különösen a fogyasztók megfizethető energiaellátásának biztosítása - indokolttá teszik az állami szerepvállalás megerősítését. E már megkezdett folyamat következő lépéseként kerül sor a Főgáz Zrt. magánkézben lévő 49,83 százalékos részesedésének megvásárlására az RWE Gas International B .V.-től. A cégvásárlást az energiaszektorban működő legfontosabb többségi állami tulajdonú társaság, az MVM Zrt. hajtja végre. Ezt követően kerülhet sor a Főgáz többségi tulajdonának megvásárlására a fővárosi önkormányzattól.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy