A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint a pandémia sok vendéglátós helyet tett tönkre, az éttermek 20 százaléka nem nyitott ki a járványt követően. Flesch Tamás szerint a külföldi turisták zöme korábban Oroszországból, Kínából és Izraelből érkezett. Az orosz-ukrán háború miatt azonban kevesebb foglalásuk van a fővárosi szállóknak.
„Háborúhoz képest azt lehet mondani, hogy a beutaztatók vendégforgalom még mindig olyan jó 15-20 százalékkal alacsonyabb, mint a Covid előtti időszakban volt, ugye ennek tényleg a legnagyobb része az, hogy a háború és a háború okozta gazdasági helyzet és az infláció, ami vissza tart embereket.” - fogalmazott az ATV-nek.
Kenal Gyula, a Moments Hotel szállodaigazgatója elmondta: „márciusban már mindenki nagyon nyugodtan hátradőlt, hogy most már újraindultunk, és jött ugye a válság és abban a pillanatban meg is állt a forgalom, és nem csak az orosz és ukrán vendégek tűntek el, hanem en bloc a vendégek foglalásai szűntek meg, majd utána jöttek az orosz szankciók és az orosz vendégek nem jöttek.” A szálloda igazgatója azonban bizakodó, bár az orosz turisták továbbra is elmaradnak.
A szektor aggodalmait fokozza, hogy a költségvetés rossz helyzete miatt kormányzati támogatásban is legfeljebb csak reménykedhetnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró