Hétfőn az MTI-hez eljuttatott elemzésében az alapkezelő befektetési igazgatója, Horváth István kifejtette: Magyarországon a tőkepiaci hangulat pozitív, de a hozamcsökkenésnek nincs alapja, mivel a hazai gazdaságpolitika nem ért el előrelépést sem a jövő évi költségvetés összeállításában, sem a külső hivatalos hitelezőkkel folyó tárgyalásokon.
A gazdasági növekedés pályáján ugyan nincs áttörés, a jegybanki politikában viszont jelentős változás történt - fogalmaz az igazgató. Úgy tűnik, az Magyar Nemzeti Bank is újfajta jegybanki politikát folytat, hiszen az emelkedő inflációs előrejelzések ellenére is kamatot csökkentett - hívja fel a figyelmet az alapkezelő, megjegyezve, hogy ez a stratégia kockázatos. Optimista környezetben elfogadják a pénzpiacok, ugyanakkor az alacsony alapkamat még kiszolgáltatottabbá teszi az országot a befektetői hangulatváltozásoknak, ami romló hangulat esetén jelentős forintgyengülést, illetve hozamemelkedést okozhat.
Az alapkezelő egyelőre úgy látja, hogy a jelenlegi kedvező környezet stabilizálja a forintot, ami a nemzetközi viszonylatban magas kamatokkal párosulva vonzóvá teszi a rövid futamidejű forinteszközöket.
Az elmúlt hetek nemzetközi jegybanki és gazdaságpolitikai döntései után már vannak biztató jelek a kilábalásra, bár a növekedési mutatók egyelőre nem adnak okot az optimizmusra - jegyzi meg a K&H Alapkezelő. Horváth István szerint a következő hónapokban a piacokat döntően az fogja befolyásolni, hogy a javuló bizalmi indexek után a makrogazdasági mutatók is növekedni tudnak-e. A reálgazdasági folyamatok továbbra is azt jelzik, hogy Európa recesszióban van, az Egyesült Államok lassan növekszik, és az eddig húzóerőt jelentő kínai gazdaság is lassul. A jelenlegi kilátásokat tekintve az alapkezelő optimista a részvénypiacokat illetően, míg az alacsony hozamszintek miatt a kötvényeszközök csökkentését javasolja.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet