Folyamatosan emelkedik az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgépek száma, megközelítőleg ezer új típusú készülék üzemel - mondta a Magyar Nemzetnek Pankucsi Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a lap csütörtöki számában úgy fogalmazott, az adatokból arra lehet következtetni, hogy a napokban megindult a tömeges csere.
Az adóhivatal eddig 205 ezer esetben adta ki az új pénztárgépek üzembe helyezéséhez szükséges kódot. Az átállást segítő ötvenezer forintos támogatást pedig sz ügyek több mint felében, 116 ezer készülék cseréjéhez folyósíthatják. Eddig több mint 2600 érintett élt az új lehetőséggel, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendelte meg pénztárgépét - ismertette Pankucsi Zoltán.
Komoróczki István, a Coop Hungary Zrt. szóvivője a lap érdeklődésére azt mondta, egyelőre szűkös a gyártói kapacitás, nem biztos, hogy a forgalmazóknak az év végéig sikerül minden igényt kielégíteniük. Úgy becsülte, reálisan február végéig, március elejéig valósulhat meg a kasszacsere a teljes kereskedelemben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem