Csak este fél 8 előtt küldték el a törvényalkotási bizottság tagjainak az alkotmány nyolcadik módosításának módosított előterjesztését. A szöveg az eredetileg ismert - a Stop Soros törvénnyel összhangban hozott változtatásokhoz képest - két új ponttal egészült ki a fideszes képviselők indítványára.
Egyrészt a már korábban megismert résszel, mely gyakorlatilag megtiltaná a hajléktalanságot, az életvitelszerű közterületen tartózkodás törvényen kívül helyezésével. Valamint azzal, hogy kötelezővé tennék az állam minden szerve számára a keresztény kultúra védelmét.
Az indoklás szerint azért, mert enélkül nem létezne sem Magyarország, sem Európa, és a kontinensen olyan változások zajlanak, amik közepette ez a kultúra most védelemre szorul - írja a portál.
Az indítványt Harangozó Tamás szocialista képviselő tette fel a Facebookra. "A fidesz egy éjszaka alatt újra módosítja az alaptörvény-módosítását. Teljesen törvénytelenül olyan új szabályokat tesz bele, amik az eredeti javaslatban nem szerepeltek. Ezért egy kistelepülési jegyzőt is ki kéne rúgni" - kelt ki a szabályozás ellen a politikus.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról