Március negyedikén töltöttem be a hetvenhetedik életévemet. Hatalmas teher esett le a vállamról, hogy végrendelkeztem. Számomra mostantól egy nyugodtabb élet kezdődik - nyilatkozta a Hot! magazinnak Medveczky Ilona, aki arról is beszélt, hogy habár sokan azt hiszik, gazdag, ez nem így van. "Éppen annyi pénzem van, amiből megélek. Az igazi érték a házam, ezért dolgoztam egész életemben".
Két évvel ezelőtti sajtóértesülések szerint a táncművész 70 ezer forintos nyugdíjat kapott, mostantól viszont közel kétszázezer forintból gazdálkodhat majd, mert márciustól művészjáradékban részesül - írta a Pénzcentrum.
A házam, illetve a telkem, ami a főváros egyik kiemelt övezetében fekszik, árverezésre kerül majd a halálom után. Ezzel egy nagyon kedves, régi barátomat bíztam meg. Az otthonom eladásából befolyt összeg ötven százaléka kutyamenhelyeknek megy. Erről egy állatorvos gondoskodik majd, aki egy életen át segített a kutyáimnak, amikor betegek voltak - mondta a lapnak Medveczky.
A pénz másik felét pedig művészeti célra szeretném fordítani. Úgy rendelkezem, alapítsák meg a Medveczky Ilona-díjat. Szeretném, hogy ezt minden évben a legtehetségesebb táncművésznek ítéljék oda - árulta el a lapnak.
A kép forrása: MTVA Fotó/Zih Zsolt.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
