A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közli az államháztartás július végi és első hét havi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. Az augusztus 8-án közzétett gyorstájékoztató szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya 464,8 milliárd forint volt az első hét hónapban, szemben az egy évvel korábbi 894,1 milliárd forinttal. Az előzetes adatok szerint az év első hét hónapjában a központi költségvetés 585,8 milliárd forintos hiányt, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 68,5 milliárd forintos többletet mutattak. Csak júliusban a központi alrendszer (államháztartás az önkormányzatok nélkül) hiánya 62,7 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez 70,8 milliárd forint volt. Az első hét havi hiány az éves, 761,6 milliárd forintos előirányzat 61 százaléka.
Kedden tartja augusztusi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Júliusban az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, így a ráta változatlanul 0,90 százalék.
Csütörtökön közli a KSH a részletes júniusi kiskereskedelemi adatokat. Az előzetes számok szerint júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,4, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,6 százalékkal haladta meg az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az egy évvel korábbi adatokat.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások