Nyikos az interjúban elmondja, hogy a jegybank gazdálkodásával, illetve az igazgatóság hiányosnak tartott kontrolljával kapcsolatos aggályait megosztotta Matolcsyval és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is. Varga erre azt mondta: "Hát igen, érdekes dolgokat mondasz, de ha majd az fb mondja ugyanezt, akkor oda lehet erre figyelni."
Matolcsy szavai árulkodóak voltak: "Mi a problémád, közpénzből közvagyont csinálunk, a közjó érdekében! Gyarapítjuk a nemzeti vagyont!" Vagyis a jegybankelnök házon belül elismerte, hogy ez esetben közpénzről van szó.
Az fb tagja a jegybanki ingatlanvásárlásokról is elárult részleteket. Az ügyletek jogszerűek voltak, de több gyanús mozzanat is tarkította azokat, kezdve a szerződések aláírásával, folytatva nehezen magyarázható banki tranzakciókkal, egészen a néhány év alatt elért hatalmas, osztalékként kifizetett, nyereséggel - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó