A jegybank most is azért döntött a kamat szinten tartásáról, mert aggodalmat váltott ki a dinár gyengülése, amiben döntő szerepe van a március 16-ra kiírt idő előtti választások megtartásával kapcsolatban felerősödött piaci bizonytalanságnak.
A szerb jegybank döntése nem okozott meglepetést elemzők körében. A Reuters által megkérdezett 14 szakértő közül tíz a kamat szinten tartására, négy másik 25 bázispontos csökkentésre számított.
A szerb központi bank február 9-ig az idén eddig 420 millió eurót fordított a dinár védelmére, miközben a jegybanki devizatartalék 11,2 milliárd euró volt.
A Reuters által a múlt héten megkérdezett szakértők szerint a dinár árfolyamának erősödését eredményezné, ha Szerbiának sikerülne megállapodást kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy elővigyázatossági hitelkeretről. A tárgyalások február 26-án kezdőnek a tervek szerint. Az egyezményt reformokhoz, illetve gazdasági és pénzügyi intézkedésekhez kötnék, amelyek megvalósulását az IMF nyomon követné. A valutaalap ennek fejében előre meghatározott részletekben szabadítana fel összegeket, amelyet Belgrád csak szükség esetén hívna le. Szerb álláspont szerint az IMF-fel kötendő megállapodás lényege nem a hitelfelvétel, hanem az, hogy az egyezség jelzi a befektetőknek, Belgrád pénzügypolitikája az IMF jóváhagyásával alakul.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak