Maria Fekter az interjúban emlékeztett arra, hogy a az Orbán-kormány hivatalba lépése óta minden külső és belső figyelmeztetés ellnére olyan törvényeket fogadott el, amely ártanak Magyarországnak, mint befektetési célországnak - fogalmazott az osztrák pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjúban. Hozzátette: ennek fényében nem meglepő, hogy a magyar piacon aktív osztrák bankok felülvizsgálják aktivitásukat Magyarországon.
A végtörlesztési törvényről szólva szólva elmondta:"az a véleményem, hogy ez a törvény inkorrekt, mert tisztességtelenül avatkozik be érvényes szerződésekbe, eleve (európai) közösségi jogot sért. Ausztria ezzel kapcsolatban felülvizsgálati kérelemmel fordult az Európai Bizottsághoz."
"A piacgazdasággal ellentétes magyarországi intézkedéseket a piacok negatívan fogadják. Ebben az értelemben úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokban bevezetett, gazdaságilag követhetetlen, a populizmus jegyeit magukon viselő törvénymódosítások Magyarországot, mint célpiacot sok potenciális befektető szemében kérdésessé teszik, és a már ott működő vállalkozások is felül fogják vizsgálni Magyarországra vonatkozó befektetési döntéseiket. Nagy a valószínűsége annak, hogy mindez hátrányosan fog hatni az önök gazdasági növekedésére és a magyarországi általános foglalkoztatási helyzetre."
Az általános gazdasági kapcsolatokat ennek ellrnére jónak minősítette a miniszter, ám hozzátette: "A magyar kormány néhány intézkedése azonban, ezek közül különösen a devizahitelekről nemrégiben elfogadott törvények nagy kockázatot jelentenek gazdasági kapcsolatainkra nézve." - mondta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint