"Az Ukrajna és Oroszország között az utóbbi napokban kialakult feszültségre tekintettel kérjük, hogy az Ukrajnába utazásuk szükségességét fontolják meg és lehetőség szerint halasszák későbbre" - áll az ajánlásban.
Ismét felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy ha mégis az utazás mellett döntenek, vagy a térségben tartózkodnak, regisztráljanak konzuli védelemre.
Az utazóknak és az országban tartózkodó magyaroknak azt tanácsolják, hogy szorosan kövessék figyelemmel a helyi híreket és a közösségi médiát, és tartsák be a hatóságok utasításait.
Amennyiben bárki úgy dönt, hogy a konzuli szolgálat felhívása ellenére az országba utazik, vagy ott marad, vegye figyelembe, hogy a biztonsági helyzet következtében a konzuli szolgálat nem feltétlenül tudja garantálni a segítségnyújtást - fogalmaztak a frissített ajánlásban.
Érvényben maradtak a korábbi figyelmeztetések: a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék egyes területein fegyveres összetűzések zajlanak, tartós a feszültség, gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások, illetve bűncselekmények. Felszólítják állampolgárainkat, hogy e megyékbe – a következő értesítésig – ne utazzanak be, mert életük és testi épségük veszélybe kerülhet, és konzuli segítség nyújtására sem nyílik lehetőség.
Az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) a Krímmel határos területen és a háborús övezetben növekvő feszültség miatt közzétette a terrorveszély által leginkább veszélyeztetett régiók névsorát. A legkockázatosabb megyéket vörössel és sárgával, a kevésbé veszélyeseket kékkel és szürkével jelölték. A legproblémásabb, azaz vörös színt Doneck és Luhanszk megye, valamint a krími határvidék kapta. Valamivel enyhébb besorolásban részesült és sárgával lett jelölve Zaporizsje, Odessza, Harkiv és Herszon megye. Kárpátalját az SZBU a kékkel jelöltek közé helyezte. Ez azt jelenti, hogy Kárpátalja Kijev városához, illetve Kijev, Dnyipropetrovszk, Rivne, Csernovic megyéhez hasonlóan a biztonságos régiókhoz tartozik.
Kapcsolódó
Ukrajnában az elmúlt hónapokban nőtt a feszültség a keleti határokon: Oroszország jelentős katonai erőket vont össze a Krímben, Fehéroroszországban és a Donbasz orosz oldalán. Az európai országok, valamint az Egyesült Államok is figyelmeztette állampolgárait, hogy a 100-130 ezer főből álló, a térségben állomásozó orosz haderő invázióra készülhet, így mindenki hagyja el Ukrajnát, aki csak teheti.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére