Nem a leminősítési kockázat, hanem a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint a felzárkózó térségen belül - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays Capital közgazdászai elemzésükben közölték: úgy gondolják, hogy a befektetési ajánlású magyar adósosztályzat elvesztésének kockázatáról elhangzott legutóbbi kormányzati nyilatkozatok mögött "a hitelminősítőkkel folytatott tárgyalások" állhatnak.
A legutóbbi hivatalos nyilatkozatokból ugyanakkor arra is lehet következtetni, hogy a magyar kormány elkötelezetten törekszik a magánszektorbeli devizakötelezettségek további csökkentésére, és ennek érdekében akár további intézkedéseket is hozhat, amelyek költségeinek egy része szintén a bankokra hárulhat. Ehhez devizakiáramlás kapcsolódhat, ahogy a bankok visszafizetik saját devizakötelezettségeiket, amelyek a svájci frankban denominált jelzáloghitelek finanszírozása során keletkeztek, és ez egyértelműen negatív árfolyamhatással jár rövid távon.
A Barclays Capital londoni elemzői szerint a forint alulteljesítése ezért inkább ehhez a valószínűsíthető folyamathoz kötődik, semmint a hitelminősítői osztályzatrontással kapcsolatos közvetlen félelmekhez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban