Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal, és egymilliárd forintos beruházást jelentett be csütörtökön a Siemens Energy Budapesten.
A partnerségről szóló megállapodás aláírását után a külgazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 294 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz.
Szijjártó Péter hozzátette, hogy a kormánnyal kötött megállapodás alapján a Siemens Energy erősíti az együttműködését a magyar oktatással, és számos belföldi beszállítójával partneri szintre emeli az együttműködését.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap