A Magyar Közlönyben megjelent határozat a Magyar–Üzbég Startup Program elindításához a központi költségvetésből két tételt határozott meg. A Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatásából 6 millió forint, míg a regionális, határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programokból 1 millió euró fordítható erre a célra.
A külgazdasági és külügyminiszternek július 1-ig kell meghirdetnie a Magyar–Üzbég Startup Programot.
Idén március 30-án került sor az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ megnyitójára Taskentben. Mint az Agrárszektor.hu írta, a gödöllői székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakmai támogatásával megvalósuló együttműködés részeként az elkövetkező években közös burgonyanemesítési program indul a magyar és üzbég nemesítési vonalak keresztezésével, valamint a hazánkban alkalmazott hagyományos és molekuláris genetikai módszerek adaptálásával.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak