A Magyar falu program nem egyéves program, hosszú távon több területet is szeretnének fejleszteni. A konstrukció alapját vissza nem térítendő támogatások jelentik, a településeknek nem kell önerőt vállalniuk, és a szegényebb települések előnyt élveznek - ismertette Gyopáros.
2019-re három célterületet jelöltek ki: a közszolgáltatások fejlesztésére 75, a mellékúthálózat javítására legalább 50 milliárd forintot fordítanak, a "falusi csokkal" pedig a lakhatást segítik. Utóbbiról azt mondta, a kormány azokat a fiatalokat támogatja ezzel, akik gyermeket vállalva olyan falvakban szeretnének letelepedni, amelyeknek a népessége az elmúlt 15 évben nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag.
Kapcsolódó
A közszolgáltatások fejlesztése során bölcsődéket, óvodákat, orvosi rendelőket újítanak fel, illetve építenek - tette hozzá.
Gyopáros Alpár kitért arra is, a programmal meg szeretnék állítani a falvakból történő kivándorlást, valamint javítani szeretnék az ötezer lakos alatti települések életminőségét.
A kormánybiztos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a fiatalok a jobb életminőség miatt inkább a városi agglomerációkban telepednek le, de van igény a falusi életre. Ezt mutatja az is, hogy a csokot eddig 90 ezer család igényelte, az igénylők egyharmada pedig falvakban vásárolt vagy épített házat - közölte.
Véleménye szerint jövőre akár mind a 2887 település nyerhet pályázatot, ha nem mindenki a maximális összeget pályázza. (Útikalauzból okosodhatnak a magyar települések.)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val