A várható főnyeremény ugyanis 37 millió euró, azaz bruttó 12 milliárd forint. Ez a 15 százalékos szja levonása után nettó 10,2 milliárd forint.
Az Eurojackpot 2014-es magyarországi indulása óta született már magyar telitalálatos szelvény. A közel bruttó 7 milliárd (bruttó 22,5 millió euró) forintos összeg azóta is a magyar lottótörténet legnagyobb nyereménye.
Az Eurojackpoton azonban nemcsak a telitalálatok érnek jelentős összeget: a játék hazai bevezetése óta minden évben született 5+1-es magyar találat, az idei évben pedig már négy ilyen alkalmat számolhatunk össze. A legutóbbi esetre a 24. játékhetén került sor, ahol egy játékos több mint bruttó 340 millió forinttal gazdagodott.
A játék az elmúlt öt évben töretlen népszerűségnek örvend. A Szerencsejáték Zrt. közelmúltban végzett kutatásaiból ugyanis kiderül, hogy a válaszadók közel egyötöde szokott Eurojackpottal játszani. A legnagyobb ösztönző - 75 százalék szerint - a kiemelkedően magas várható főnyeremény összege, valamint a játékosok kedvelik az Eurojackpot újszerűségét és nemzetköziségét is.
Az Eurojackpot esetén bár a főnyeremény lehetséges összege maximum 90 millió euró lehet, a halmozódás nem feltétlenül ér véget. Amint a játék heti jackpotja eléri a 90 millió eurót, azt követően - amennyiben továbbra sincs telitalálat - a II. nyerőosztály nyereményalapja emelkedik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit