Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a híd átépítésének ideje alatt kizárólag a Letenye-Gorican autópálya-határátkelőhelyet használhatják a személy- és tehergépjárművek, valamint az autóbuszok.
Alternatív, elkerülő útvonalként Horvátország felé a barcsi közúti határátkelőhelyet ajánlják, amelyet tehergépjárművek súlykorlátozás nélkül használhatnak, vagy a berzencei közúti határátkelőhelyet, ahol a tehergépjárművekre 20 tonnás súlykorlátozás érvényes. A másik lehetséges elkerülő útvonal az M70-es autóút Szlovéniába vezető szakasza - ezen keresztül az Isztriai-félsziget is elérhető -, a rendőrség azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ezen az útvonalon útépítési munkálatok folynak, ezért torlódásokra kell számítani.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról is tájékoztatást adott, hogy tavaly a nyári három hónap alatt mintegy 3,5 millió utas átléptetését végző letenyei autópálya-átkelőn a nyár első felében torlódásokra kell számítani a megnövekedő forgalom miatt. A lezárt közúti határátkelőről - eddig kizárólag ezt vehették igénybe a teherjárművek - a kamionokat is az autópályára terelik, ezért itt mindkét irányba újabb sáv megnyitásával igyekeznek a forgalmat átengedni.
A zalai rendőrség jelezte azt is: ezen a határátkelőn egyre nagyobb az autóbusz-forgalom, ugyanis utazási irodák kínai, illetve dél-koreai turistáknak olyan európai buszos körutakat szerveznek, amelyek általában a prágai repülőtérről indulnak és Letenyén keresztül viszik az ázsiai utasokat tovább dél felé - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
