A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők az első ülésnap végén a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatairól tárgyalnak.
Kedden határozathozatalokkal kezdődik a parlament munkája, ekkor várható döntés az alaptörvény hatodik módosításáról szóló kormánypárti javaslatról, amelyre a Fidesz-KDNP indoklása szerint azért van szükség, mert a honvédség csak egy az alaptörvénybe foglalt, új különleges jogrend esetén válhat bevethetővé terrorveszélyhelyzetben. A parlament kétharmados többségének támogatásához kötött alkotmánymódosítás várhatóan a Jobbik álláspontján múlik majd, mivel a többi ellenzéki párt nem támogatja a módosítást.
A Ház ezzel szemben valószínűsíthetően nagy többséggel fogadja majd el a belügyminiszter azon törvénymódosító csomagját, amely a hatóságok terrorizmus elleni hatékonyabb fellépését célozza.
A költségvetésről két lépésben szavaznak
A jövő évi költségvetésről két lépésben szavaz az Országgyűlés. Kedden elsőként a nemzetgazdasági miniszter indítványához benyújtott módosító indítványokról döntenek, a zárószavazásra pedig június 13-án, hétfőn kerül sor.
A 2017-es adócsomagról szintén a második ülésnapon határoznak. A kormány ebben a javaslatában kezdeményezi a baromfihús, a tojás és a friss tej áfájának öt százalékra, az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfájának 18 százalékra mérséklését.
A képviselők szerdán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóját vitatják meg, majd a következő hétfőn, szintén szavazásokkal folytatják munkájukat. A parlament - a 2017-es büdzsé mellett - ekkor fogadhatja el a kormány oktatási átszervezésről, valamint az illegális személyszállítást végző társaságok elleni fellépésről szóló javaslatokat.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni