A magyarok bíznak ebben az otthonteremtési lehetőségben, és élnek is vele. A csok azonban csak egy eleme az otthonteremtési programnak, a lakáshoz jutást segíti az áfacsökkentés, a háromgyermekeseknek járó 10 millió forintos támogatás és a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozása is - mondta Dömötör.
A program népszerűsége megnyilvánul az építési engedélyek számának növekedésében is. A KSH legfrissebb adatai szerint az idei első hat hónapban több építési engedélyt adtak ki, mint tavaly összesen - fogalmazott a politikus.
Kapcsolódó
Így az elmúlt egy évben több mint 22 ezer családnak sikerült segíteni a csokkal, ami 43 milliárd forintos támogatást jelent - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Növekszik az előre vállalt gyermekek aránya, minden harmadik támogatást ilyen család vesz igénybe.
Dömötör az otthonteremtési intézkedésekkel kapcsolatos ellenzéki reakciókról is beszélt. Elmondása szerint a Jobbik a bérlakás-építési programot "erőlteti", pedig a saját lakás és a saját ház a polgári élet egyik nagyon fontos eleme, a magyarok pedig sokkal jobban ragaszkodnak a saját tulajdonú lakáshoz, házhoz, mint más uniós tagországok lakói.
A szocialista Korózs Lajos szerint az otthonteremtési kedvezményrendszer életidegen és mindenféle realitásoktól mentes, míg Dömötör szerint erre éppen 11 900 cáfolat érkezett.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások