A busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben (tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban, ügyfélszolgálatokon) a maszkviselési kötelezettség továbbra is fennmarad, a többi közterületen azonban a jövőben már nem előírás többé.
Veres Pál polgármester a döntést azzal indokolta, hogy 2020 november első felében, amikor a szigorú maszkviselési rendelet született több, mint kétszer annyi megbetegedés volt, mint ma, amikor az oltás rövidesen lendületet kap, és december óta a megbetegedési tendencia csökkenő.
A polgármester úgy fogalmazott, hogy Miskolc tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó. Miskolc polgármestere bízik abban, hogy a miskolciak az új, enyhébb szabályokat is be fogják tartani maguk és a város érdekében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni