Lázár szerint a jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, és azzal kapcsolatban is kikérik a véleményüket, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése.
Beszámolt arról is: a kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a 2022-ig megépülő vagy fejlesztendő közutak és vasútvonalak körét. Cél, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, de az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék a fontosabb úthálózatba. A fontosabb közlekedési csomópontok fejlesztéséről is szólt. Az eldöntendő nagy kérdések körébe sorolta még az elővárosi vasútépítést, vagy az M3-as metró felújításának kérdését.
Jön a balatoni körvasút
A kormány egy balatoni körvasút építéséről is döntést hoz, 500 milliárd forintból korszerűsítenék mind az északi, mind a déli part hálózatát - mutatott rá. Megemlítette egyúttal, hogy a kormány múlt héten elfogadta a buszgyártási stratégiát, amelynek célja a magyar buszgyártás talpra állítása, valamint az, hogy a gazdasági növekedés a járműgyártás egy új területével erősödjön. Minden állami vagy önkormányzati vállalat, amely Magyarországon autóbuszt üzemeltet, adjon esélyt a magyar buszgyártóknak - szorgalmazta. Tudatta ugyanakkor, hogy a kormány nem döntött a budapesti közlekedés kérdéseiről, várják Tarlós István főpolgármestert a kabinet jövő heti vagy júliusi ülésére.
A költségvetés kiállja az idő próbáját
Lázár kitért az idei és a jövő évi büdzsére is. Azt mondta, az idei költségvetés kiállja az idő próbáját, jövőre pedig fontos cél lesz az adósság csökkentése, a gazdaság növekedése mellett.
Szeptemberben kerül a Ház elé az a törvényjavaslat, amely az állami földek eladásából származó bevételekről dönt. Mint mondta, egy elképzelés szerint ezt a forrást is az államadósság csökkentésére költenék.
Az építésügyi könnyítésekkel kapcsolatban azt emelte ki: idén májusig 13 ezer lakás- és házépítést jelentettek be, míg tavaly egész évben hétezret. A szerződésállomány folyamatosan növekszik - fűzte hozzá.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott