A Mars és az Ipsos MORI legfrissebb, 8 európai országban (Ausztria, Belgium, Dánia, Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Románia) 2021-ben végzett felmérése alapján hazánkban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a kisállattartó háztartások száma. A növekedés elsősorban a korábban is állatot tartó háztartásokban figyelhető meg, a járvány első hullámában (2020. március és 2021. február között) az új kutyát befogadók majdnem négyötödének (78 százalék) már volt kutyája a Covid-járvány előtt is, a második hullámban (2021. márciusától) pedig 3-ról 6 százalékra nőtt azon új kutyatartók száma, akiknek a járványt megelőzően nem volt négylábú háziállatuk.
A fiatal állatokat keresik
A felmérés megerősítette az örökbefogadások kapcsán fennálló egyik legfőbb problémát, miszerint az új állattartók leginkább kölyök vagy fiatal kutyákat fogadnak örökbe. 2021. márciusa óta az örökbefogadott kutyák 38 százaléka egy évnél fiatalabb, 24 százaléka pedig 1-2 éves, tehát az új kutyatartók majdnem kétharmada (62 százalék) fiatal négylábút fogadott örökbe.
Ez a menhelyek számára folyamatos problémát jelent, hiszen a hozzájuk kerülő állatok nagy része már nem fiatal kutya, így néhányuk akár az egész életüket az állatotthonokban töltik.
Az örökbefogadás és így a kutyatartás számának növekedésével a felelős állattartás megismertetése kiemelten fontos feladatává vált nemcsak az állatmenhelyeknek, de minden, háziállatok tartásával foglalkozó szervezetnek is.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt