A Kúria megállapította, hogy az alkalmazandó törvény alapján nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség. Pénzbeli kártérítés, pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor.
A Kúria közleménye tartalmazza, hogy a koronavírus-járvány miatt tárgyaláson kívül meghozott keddi ítélet hatályába fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla korábbi, jelen eljárásban felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítéletét. A tábla korábbi döntésében kötelezte az alpereseket - a helyi önkormányzatot, az érintett általános iskolát és az illetékes tankerületi központot - a mintegy 100 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére a személyiségi jogsértés miatt.
Kapcsolódó
Az alperesek a tábla ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmükben azt kérték a Kúriától: pénzfizetés helyett természetben, az általuk felajánlott pótlólagos képzés, oktatás formájában teljesíthessék kártérítési kötelezettségüket.
Abban az esetben pedig, ha erre nem lenne lehetőség, a helyi önkormányzat a nem vagyoni kártérítés összegének mérséklését kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket nem találta alaposnak. A Kúria a nem vagyoni kártérítés összegének csökkentésére sem látott alapot, mert azt a másodfokú bíróság helyes mérlegeléssel a per összes körülményének értékelése, valamint a bírói gyakorlatban kialakult szempontok figyelembevétele alapján kellően megindokoltan állapította meg - áll a Kúria közleményében.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított