A veszélyhelyzetek ideje alatt a múzeumok, könyvtárak, levéltárak, közművelődési intézmények és a közösségi színterek minimális nyitvatartási idejét, illetve a minimális kutatási időt a fenntartó határozza meg, a kulturális intézmény vezetőjének szakmai javaslata alapján – döntött a kormány.
A Magyar Közlönyben megjelent új rendelet kiemeli, hogy a jogszabály alapján kötött külön megállapodás szerinti minimális nyitvatartási időre, minimálisan biztosítandó kutatási időre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni a veszélyhelyzet ideje alatt.
A nyilvános könyvtár minimális nyitvatartási idejét a fenntartó úgy kell hogy meghatározza, hogy az eleget tudjon tenni a kulturális törvényben meghatározott alapfeladatainak. Ezek a következők:
- a könyvtárhasználókat segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában,
- segíti az oktatásban, képzésben részt vevők információellátását, a tudományos kutatás és az adatbázisokból történő információkérés lehetőségét.
A levéltár a veszélyhelyzet ideje alatt is ellátja a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő tájékoztatás teljesítésével kapcsolatos feladatait. Ezek a következők: a levéltár kérelemre – figyelemmel a levéltári anyag rendezettségére és segédlettel való ellátottságára – általános tájékoztatást nyújt a keresett tárgyra vonatkozó adatokat tartalmazó levéltári egységekről, illetve a kérelmező által közölt adatok alapján egyedi kiegészítő adatokat legfeljebb 30 napos határidővel szolgáltat.
Közművelődési intézmény tevékenységének két hónapon túli szüneteltetése esetén – a kulturális törvénytől eltérően – a kultúráért felelős miniszter és a Közművelődési Kerekasztal véleményét nem kell beszerezni.
A veszélyhelyzeti ideje alatt az említett kulturális intézmény foglalkoztatottjának jogviszonya egyoldalúan, a foglalkoztatott hátrányára, a veszélyhelyzet miatt kialakult pénzügyi, gazdasági és szakmai körülményekre hivatkozva nem módosítható, illetve nem szüntethető meg. A határozott idejű jogviszony lejártát ez a tilalom nem érinti.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet