Mivel annyira kicsi a szívószál például egy PET palackhoz képest, sokan nem gondolnak bele abba, hogy a szívószál is ugyanolyan szennyező lehet és ugyanolyan károkat okozhat, mint más műanyagok - írja az InfoRádió. Pedig a vizekben talált műanyagok közül a PET palackok és a műanyag zacskók után a szívószálak okozzák a legnagyobb problémát - mondta a Felelős Gasztrohős Alapítvány munkatársa.
Amikor a moziban vagy egy fesztiválon megvásárolunk egy üdítőt szívószállal, nem gondolunk arra, hogy ez is műanyag, aminek használat után a szelektív kukában lenne a helye - tette hozzá Boóc Judit. Elmondta, hogy Amerikában naponta 500 millió szívószálat használnak el.
Becsléseink szerint Magyarországon egy átlagos vendéglátóhely havonta 800 szívószálat használ el, vagyis évente összesen 9600 darabot. Mivel 52 ezer vendéglátóhely volt 2016-ban regisztrálva, így Magyarországon évente körülbelül 500 millió szívószálat használnak el - ismertette a Felelős Gasztrohős Alapítvány munkatársa. Ha ennyi szívószálat egymás mellé tennénk, akkor 2,5-szer körbeérnék a szívószálak a Földet.
Egy szívószál lebomlási ideje akár 500 év is lehet. Ráadásul a műanyag lebomlása nem úgy működik, mint például egy almáé, amely teljesen szerves anyaggá bomlik, hanem nagyon apró kis műanyagdarabokra bomlik. Szintén nem jó, ha ez felhalmozódik akár a halakban, akár bárhol a Földön - emelte ki Boóc Judit.
Augusztusban szívószálmentes kampány indul; amelyhez 12 magyarországi étterem, vendéglátóhely, reggeliző, bisztró csatlakozott. Ezek a fenntartható vendéglátóhely minősítést elnyert helyek vállalták azt, hogy csak akkor adnak szívószálat, ha ezt a vendég kifejezetten kéri.
Hozzátette: nagyon lényeges probléma manapság, hogy ha bármilyen vendéglátóhelyre megyünk, gyakran kérés nélkül is tesznek szívószálat az üdítőnkbe, így a szívószál a kukába kerül, akár használtuk, akár nem. Ma már választhatunk azonban természetbarát megoldásokat is: a tartós műanyag szívószálakat nem kell kidobni, mivel el lehet mosni, és nagyon sokszor fel lehet használni. Emellett léteznek papír és fém szívószálak is, amelyek szintén remek alternatívái a műanyag társaiknak - mondta a Felelős Gasztrohős Alapítvány munkatársa.
Fotó: MTI/Marjai János
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?