A gazdasági napilap cikke szerint a kabinet egy kormányhatározattal úgy döntött, hogy 58 önkormányzati szennyvíz- és csatornaprojektekről a jövőben saját hatáskörében gondoskodik. Az önkormányzatok pedig - így a kormányhatározat - "kötelesek az intézkedések tűrésére".
Olyan beruházásokról van szó, amelyek uniós támogatást nyertek el, vagy erre várnak, de megvalósításuk nem halad megfelelő ütemben. Legalábbis a kormány úgy értékelte, hogy ezek a projektek nem fognak elkészülni határidőig. Márpedig az Európai Unió felé vállalt magyar kötelezettségeket eddigre teljesíteni kell a szennyvíztisztítás és csatornázás terén, azaz meg kell valósítani a 2000 főnél nagyobb települések szennyvízelvezetését és a legalább biológiai (II. fokozatú) szennyvíztisztítást.
A listán van több milliárdos nagyberuházás, mint például a miskolci csatornahálózat-bővítés vagy a gödöllői szennyvíztisztító-rekonstrukció (másfél milliárdért), illetve a jánoshalmai 3 milliárdos csatornázási és szennyvíztisztítási beruházás. Az 58 projekt között vannak olyanok, amelyeken már zajlik az építkezés, másutt most folyik a közbeszerzés, megint mások (döntően a Dél-Balaton szennyvízelvezetést célzó beruházások) értékelés alatt állnak.
Csepreghy Nándor, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a Világgazdaságnak úgy fogalmazott, a kormány azt vizsgálta: veszélyben van-e a határidő. A kormány döntése pedig nem jelent mást, mint hogy a projektmenedzsment kerül központi kézbe. A központi akarat képes lehet felgyorsítani az adminisztrációt, leküzdeni a bürokratikus akadályokat - írja a napilap.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban