A Budapesti Kongresszusi Központban tartott rendezvényen a küldöttek 207 igen, 14 nem szavazattal és 13 tartózkodás mellett hagyták jóvá a Szövetség az igazságos Magyarországért című dokumentumot, amelyet Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hiller István, az MSZP választmányának elnöke, valamint Karácsony Gergely és Szabó Timea, a Párbeszéd társelnöke írt alá az MTI tudósítása szerint.
A megállapodás tartalmazza, hogy a Párbeszéd képviselőjelöltjei indulnak Budapest 1-es (V. kerület), 10-es (III. kerület), Hajdú-Bihar megye 5-ös (Hajdúszoboszló) és Fejér megye 3-as (Bicske) választókerületében.
A dokumentum szerint az országos lista 1., 11., 19., 33., 44., 55., 66., 77., 88., 99. és 110. helyén a Párbeszéd politikusai szerepelnek. A kongresszus az országos listát 164 igen, 42 nem szavazattal és 21 tartózkodással hagyta jóvá.
A két párt közös listáját Karácsony Gergely vezeti, őt követi Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hiller István, a választmány elnöke.
A listán a további sorrend a következő: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Tóbiás József volt pártelnök, pártigazgató, Mesterházy Attila volt pártelnök, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő.
Képünk forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana