Az államtitkár Volker Wissing német szövetségi közlekedési miniszterrel folytatott megbeszélése után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az egyre szorosabb együttműködés hozzájárulhat a többi között annak a tervnek a megvalósításához, hogy hidrogénhajtású motorvonatok álljanak üzembe a nem villamosított magyaroroszági vasútvonalakon. Dolgoznak egyebek mellett azon is, hogy jobban összehangolják a vasúti menetrendeket, és így "egy székben, egy vonaton ülve" lehessen eljutni Budapestről például Párizsba, kihasználva az osztrák, a német és a francia nagysebességű vasúti hálózatot - írja az MTI.
Vitézy Dávid a legnagyobb európai vasúti közlekedési és közlekedés-technológiai szakmai vásáron, a berlini ImmoTranson folytatott tárgyalásokat. Mint mondta, "a vasút a jövő", a leginkább fenntartható és környezetbarát közlekedési mód, a kormány pedig arra törekszik, hogy a magyar ipar szereplői, köztük a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások és a külföldi tulajdonú cégek is minél inkább bekapcsolódjanak a vasúti járműipar egész Európában kibontakozó "reneszánszába".
Ismertette, hogy ennek jegyében egyeztetett a berlini vásáron több, Magyarországon tevékenykedő német nagyvállalat, köztük a Knorr Bremse és a Siemens vezetőivel. Hozzátette: a kormányzat örömmel nyugtázta a Siemens és a hazai tulajdonú Magyar Vagon Zrt. stratégiai megállapodását, amely azt a célt szolgálja, hogy a magyar vasúti járműgyártás korszerű technológiára támaszkodva egyre nagyobb szerephez jusson.
A hétfőn kezdődött ImmoTranson 56 országból 2834 kiállító vesz részt. A péntekig tartó vásár központi témája a fenntartható mobilitás. A kiállítók minden eddiginél több, 250 új termék és eljárás világpremierjét időzítették a rendezvényre.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart