A klíma- és energiaügyért felelős államtitkár korábbi vállalásának megfelelően tehát megteszi a szükséges lépéseket, és a Szövetségben betöltött tisztségéről azonnali hatállyal lemond. Az államtitkári kinevezése óta felvett javadalmazást hiánytalanul visszatéríti - számol be az NFM közleményében.
Kovács Pál korábban állásfoglalást kért a két poszt összeegyeztethetőségéről, amelynek alapján úgy tudta, hogy ezeket egyidejűleg is betöltheti. Eljárásának jóhiszeműségét igazolja, hogy az elnöki szerepvállalással járó javadalmazásról publikus vagyonnyilatkozatában kötelezettségének megfelelően beszámolt - fogalmaz a tárca közleménye.
A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) törvény által létrehozott, az energiapolitikáért felelős miniszter felügyelete alatt működő szakmai egyesület. Irányító testületeibe több tárca is delegál tagokat. Az érintett területeken működő szervezetek, gazdasági társaságok jogszabályi kötelezettsége az MSZKSZ tagság.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt