Az MKIK felidézte, hogy a kis- és középvállalkozások nagy része a jelenlegi piaci árhoz képest viszonylag magas áron kötötte meg fix áras szerződését tavaly ősszel.

Kiemelték, hogy a magyarországi kkv-kör a kedvezőtlen feltételű szerződéssel járó megemelkedett költséget – alacsony teherbírása miatt – hosszú távon nem tudja elviselni.

Csípőből visszavágott a kormány a bankszektor kifakadására

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség nyilatkozatára, amelyben a „versenysemleges szabályozást” kérte számon. Bővebben >>>

fix áras szerződések ugyan előnyös lehetőséget nyújtottak az energiaellátás biztosítására, kiszámítható költségeket nyújtva a vállalkozásoknak a szerződéskötés évében felmerült negatív külső körülmények enyhítésére.

Az elmúlt időszakban bekövetkezett piaci változások és a nemzetközi árak csökkenése miatt viszont a mostani helyzet nagyságrendileg hozzávetőlegesen 60 ezer vállalkozást érinthet, ennek mintegy harmada rendkívül magas áron szerződött le tavaly év végén.

  • Az MKIK ezért javasolja, hogy a kormányzat tekintse át a jelenleg érvényben lévő fix áras energiaszerződéseket.
  • Ugyanis ahol átlagosan megawattóránként 265 eurós árat tapasztal a szektor – ami a mostani tőzsdei áraknál magasabb –, ott érdemi beavatkozás szükséges.
  • Az árkülönbözet megköveteli az olyan módosítást, amely lehetővé teszi az előző szerződés kedvezőtlenné vált feltételeinek korrigálását.
  • A kkv-kör bürokratikus terheinek csökkentése érdekében szorgalmazzák továbbá, hogy a szerződésmódosítás automatikus legyen, és a vállalkozásoknak ne legyen vele teendőjük.

Az MKIK álláspontja szerint fontos, hogy a vállalkozások mielőbb beépítsék az energiamixükbe a fenntartható energiaforrásokat vagy középtávon akár teljes mértékben átálljanak az energiahatékony, tiszta energiára.

Csípőből visszavágott a kormány a bankszektor kifakadására

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség nyilatkozatára, amelyben a „versenysemleges szabályozást” kérte számon. Bővebben >>>

A vásárlók a bőrükön fogják érezni a drágulást

Az átállás hosszabb időt vesz igénybe, ezért rövid távon elengedhetetlen a jelenlegi probléma kezelése, mivel a magas rezsikiadások miatti költségnövekmény begyűrűzik a termékek, szolgáltatások árába, tovább fokozva ezzel az inflációs nyomást.

Ezenfelül azt is fontosnak tartják, hogy az ilyen formán keletkező költségmegtakarítást a vállalkozások az árak csökkentésére fordítsák.

A felszabaduló források felhasználását egy kontrollrendszer felállításával lehet ellenőrizni, ezzel garantálva az árak mérséklődését

– hangsúlyozta a kamara.