Tízből átlagosan hét európai polgár (a megkérdezettek 71 százaléka) véli úgy, hogy hazájában széles körben elterjedt problémát jelent a korrupció, míg Magyarországon a megkérdezettek 87 százaléka vélekedik így.
Európában a válaszadók 70 százaléka, Magyarországon a 80 százaléka szerint a korrupció jelen van az országos közintézményekben, és a megkérdezettek több mint fele (EU: 53 százalék Magyarország: 52 százalék) ugyanígy vélekedik a korrupció jelenlétéről a politikai pártok körében - olvasható az Eurológuson.
Uniós szinten a válaszadók kétharmada, Magyarországon pedig a 80 százaléka nem tartja kielégítőnek a magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálását. Ugyanakkor mind uniós szinten, mind Magyarország esetében kisebbségben vannak azok, akik úgy érzik, hogy a korrupció kihat mindennapi életükre (EU: 26 százalék, Magyarország 32 százalék).
Úgy az EU-ban, mint Magyarországon az emberek a megvesztegetést, hatalommal való visszaélést személyes nyereség érdekében a politikai pártok, a politikusok és az állami támogatásokat odaítélő köztisztviselők esetében tartják a legvalószínűbbnek. Ebben a kategóriában az egészségügy terén a magyarországi adat lényegesen meghaladja az uniós értéket: előbbi 44, utóbbi 27 százalék. A magyarok számára az EU-s áltagnál lényegesen nagyobb arányban elfogadható, hogy pénzt vagy ajándékot adjanak, vagy szívességet tegyenek a közigazgatás, közszolgálat szereplőinek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen