Romlott a magyarországi járványhelyzet a koronavirus.gov.hu legfrissebb, szerda reggel publikált adatai szerint.
Szerda reggelre 1668 új esetet azonosítottak, egy nappal korábban 859 új fertőzöttet regisztráltak, azaz majdnem kétszeresére nőtt a számuk huszonnégy óra alatt. Kedd reggel óta 30 ember vesztette életét, míg egy nappal korábban 16 halálos áldozata volt a járványnak.
Tegnap 15 524 Covid-tesztet végeztek el, amelyeknek a 10,74 százaléka lett pozitív, ilyen arányra április óta nem volt példa. (A WHO-ajánlás szerint 5 százalék alatt tartható kontroll alatt a járvány, míg 12 százalék felett kontrollálhatatlan, gyors terjedést jelez.)
A járvány kezdete óta összesen 838 916-an fertőződtek meg, az elhunytak száma 30 448 főre emelkedett. A gyógyultak száma 792 757 főre, az aktív fertőzöttek száma pedig 15 711 főre emelkedett. A legújabb adatok szerint 1058 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen.
A kormányzati járványportál tájékoztatása szerint A beoltottak száma 5 929 164, közülük 5 706 773 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 33 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért a hatóságok továbbra is azt kérik, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb. Ezt megtehetik a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják