Tisztelettel tájékoztatom Önöket, tájékoztatlak Benneteket, hogy a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel 2020. március 12-13-ra óvatosságból saját hatáskörben igazgatói szünetet rendelek el - írja Szollár Gyula igazgató az intézmény honlapján.
Az intézményvezető arra kért mindenkit, hogy az iskola különböző platformjait (honlap, Facebook oldal, e-kréta) folyamatosan kísérje figyelemmel. Az új információk érdekében a külső szakmai gyakorlaton lévő diákokat arra kérte, hogy egyeztessenek a munkáltatókkal.
Úgy tervezik, hogy 2020. március 16-án reggel 8 órakor folytatódik a tanítás.
A Baptista Szeretetszolgálat közlése szerint A tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola intézményvezetője 2020. március 10-i napon, kedden döntött, és 2020. március 11-én, szerdán rendelt el tanítás nélküli munkanapot 2020. március 12-13., csütörtök és pénteki napokra. Ez a rendelkezés az iskolák saját hatáskörű bezárását tiltó kormányrendeletek megjelenése és hatálybalépése, valamint a kormányzati tájékoztatást megelőzően az azon a napon hatályos jogszabályoknak megfelelően történt.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Áttörő kutatás számol be a Covid hosszú távú hatásairól
