A virológus szerint március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma. Rusvai Miklós ugyanakkor úgy véli: kockázatos a kormány nyitási terve, mely szerint amint a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, megkezdődhet a nyitás. Érdemesebb lenne várni és inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványadatokhoz (fertőzöttek, kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és elhunytak száma) igazítaná az enyhítések megkezdését - hangzott el a műsorban.
Arról, hogy a későbbiekben milyen óvintézkedéseket kell majd megtartani, egyelőre nincs egyetértés, még a szakember körében sem.
Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos szerint még a nyarat is csak maszkban, megfelelő távolságtartással élvezhetjük majd, Rusvai szerint járványvéldemi szempontból érdemes megtartani például a maszkviselést, ugyanakkor emberi és pszichikai szempontból jobbnak tartaná, ha végre magunk mögött hagyhatnánk.
Az április 19-i iskolanyitás hatásai – ha lesznek – majd a május eleji járványadatokban mutatkoznak meg. Véleménye szerint ugyanakkor az átoltottsági arányok miatt maximum a csökkenés rövid megtorpanására lehet majd számítani, növekedésre nem.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy