Miközben tavasszal harmadával, időnként 25 százalékkal volt kevesebb a fekvőbeteg-szám a kórházban és a járóbeteg-ellátás is megfelelőzött, így szabad kapacitásaik lettek, most teljes üzemben kell egy járványügyi ellátórendszert működtetni - idézi a 24.hu az orvos, a győri HírCity-nek adott interjúját.
Jelenleg hat intenzív ágy áll rendelkezésre koronavírusos beteg számára, de néhány napon belül harmincra kell emelni az ágyszámot. A Covid-osztályon 60 százalékos a kihasználtság, a koronavírusos betegek ellátása mellett naponta 150 beteg érkezik a sürgősségi osztályra, 150-180-an pedig a kórház járványügyi ambulanciájára - tette hozzá.
A főorvos szerint ez nagyon komoly erőket igényel, és valószínűnek tartja, hogy "lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk." Szerinte ez a pillanat nagyon hamar elkövetkezhet: a hétvégén vagy a jövő hét elején.
Ennek nemcsak a növekvő betegszám az oka, hanem az is, hogy fertőzés miatt folyamatosan esnek ki az orvosok és az ápolók az ellátásból.
Arra a kérdésre, hogy van-e elég orvos az intenzíves ágyak mellé, a főigazgató azt mondta, 15-17 intenzív szakorvos és 70-80 intenzív szakápolásban jártas ápoló Győrbe csoportosítására lenne szükségük, ezzel a létszámmal tudnák működtetni a 30 intenzív ágyat.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt