A napi új igazolt fertőzések száma a múlt hét elején haladta meg első ízben az ezret, és azóta folyamatosan emelkedik.
Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, 38 896 fertőzést regisztráltak. Az aktív fertőzöttek száma szintén rekordmagas , 15 807 embert tartanak nyilván a cseh hatóságok - idézi az MTI a cseh egészségügyi minisztérium friss jelentését.
Az adatok szerint 333 embert kezelnek a kórházakban, ami az aktív fertőzöttek 2,33 százalékát teszi ki. Súlyos állapotban, lélegeztetőgépen 78-an vannak. Járványügyi szakértők szerint ez a mutató nem magas. Adam Vojtech egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a kórházak jelenleg ezen betegek többszörösét képesek kezelni, ezért nem kell tartani kapacitáshiánytól.
A járványnak eddig 476 halálos áldozata van. Kedden hatan haltak meg. Az utóbbi napokban ez az adat is gyorsabban emelkedik.
Prágában a legrosszabb a járványhelyzet, ahol százezer lakosra 141 fertőzött jut. Roman Prymula, a tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos kedden újságíróknak azt mondta, hogy a következő két-három hétben nem várható az igazolt fertőzöttek napi számának csökkenése, valószínűbb a növekedés. A kormánybiztos szerint csak végszükség esetén jöhet szóba a gazdasági és társadalmi élet olyan leállítása, mint tavasszal volt. "Például, ha a kórházak kapacitása nem lenne elegendő a betegek kezelésére. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk" - tette hozzá Prymula, akit az egyik legjobb járványügyi szakértőként tartanak számon az országban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva