Szombaton vasárnapra virradóra 8863 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, és elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg.
Továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, már közterületen is kötelező maszkviselés, az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez - közölte az MTI szerint az NNK járványügyi főosztályvezetője.
Oltják az időseket
Folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként - ismételte meg újra Galgóczi Ágnes. Az oltóanyagok folyamatosan érkeznek Magyarországra, és folyamatos a felhasználásuk a háziorvosok és a kórházi oltópontok bevonásával.
A vírus lappangási ideje 14 nap
Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap, ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.
Az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be - tette hozzá a járványügyi főosztályvezető.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?