Az országos tisztifőorvos az M1 Híradóban nyilatkozott, ahol elmondta: a beérkezett mintákból kettő esetében kimutatták a koronavírus omikron variánsát. Több esetet még nem fedtek fel, de mint arra korábban utaltak, Európában a variáns már közösségi terjedést mutat, így nem meglepő a magyarországi megjelenése - idézi Müllert az Infostart.
Mint Müller Cecília mondta, ettől függetlenül egyértelműen a delta uralkodik a vizsgálati eredményekben, közel 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el