A sportrendezvényekről Zacher nem kevés iróniával, azt mondta, hogy persze a stadionokban mindenki be fogja tartani a távolságot, nyilván mindenki viseli majd a maszkot szabályosan, még a páholyokban is.
A toxikológus régóta szigorúbb járványügyi intézkedéseket sürget. A középiskolákban át kellene állni az online oktatásra, a kijárási korlátozást nem hajnalra kellene elrendelni, hanem előbbre is, meg későbbre is, vissza kellene hozni a sávos vásárlást - hangsúlyozta a műsorban.
Kapcsolódó
Az egészségügyet tehermentesítené a halasztható beavatkozástól és arra is rámutatott, hogy az intenzív terápia, a fertőző betegek ellátása, a lélegeztetés speciális szakterület, azt nem lehet egy délután megtanulni.
A covidos betegekkel foglalkozók látják, hogy ez a kór nagyon-nagyon durva - hangsúlyozza Zacher Gábor. Éppen ezért az őszinte kommunikációnak rendkívül fontos szerepe van. Az embereknek tudniuk kell, hogy mivel állnak szemben.
Az új egészségügy szabályozásról elmondta, ha a törvényben így marad a másodállás szabályozása, akkor januárban az intenzív, a sürgősségi ellátás és a mentőszolgálat összeomlik.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni