Magyarországon is a gazdasági jólét a választási eredmények legfőbb vezérlője, tehát a kormánypárt fő célja a gazdasági válság mielőbbi letudása, ehhez pedig az szükséges, hogy kialakuljon a vírussal szembeni valamekkora immunitás, és a lakosság ismét elkezdjen fogyasztani, szabadabban mozogni.
Mivel részleges korlátozásokkal, amelyekkel el lehet éldegélni egy ideig (iskola nyitva, munkahely nyitva, maszk kötelező, tömegrendezvények részben korlátozva, önkontroll) Európa legtöbb országában ősszel 1,3-1,4 között lehetett tartani a reprodukciós rátát (R), ebből következik, hogy ha a lakosság mintegy 30 százaléka megfertőződik, akkor ezek mellett a részleges korlátozások mellett a vírus lecseng - fogalmazott blogján a közgazdász.
Kapcsolódó
Mivel pedig 2021 tavaszán vagy nyarán jön az oltás, ezért a fő cél, hogy a lakosság durván harmada minél gyorsabban átessen a betegségen. Ha ez megvalósul, a koronavírus leszálló ágba kerül, a megbetegedések száma esni fog. Ezt látva pedig az emberek felbátorodnak, a gazdaság talpra áll. Mivel 2022 tavaszán választások vannak, a talpra állást mielőbb el kell érni, azzal a peremfeltétellel, hogy közben a kórházi ellátás ne omoljon össze. Ez nagyon szűk ösvény persze, és a jelenlegi fertőzési ütemet nézve nem biztos, hogy összejön - írta Zsiday Viktor.
A tavaszi, első hullámban durván 1 százalék volt a fejlett világban a vírus mortalitása, a második hullámban pedig 0,5 százalék vagy az alatt lehet. Ha tehát a lakosság 30 százaléka elkapja a vírust, akkor a teljes lakosság 0,1-0,15 százaléka, azaz 10-15 ezer ember halhat meg. A jelenlegi fertőzési ütemet nézve ez januárra bekövetkezik.
A jelen helyzetben tehát azt valószínűsíthetjük, hogy nem tévedés, hanem a terv része az, hogy nincs valódi szigorítás (persze ha nagy pánik lesz, akkor kikényszerítheti a lakosság akár 1-2 nap alatt is), a cél ugyanis az, hogy (elsősorban a fiatalabbak) jelentősebb része kapja el gyorsan a betegséget, és alakítsuk ki a részleges nyájimmunitást - fogalmazott a befektető.
A jelenlegi folyamatok mellett Magyarországon a vírus november-decemberben tetőzik, és január végére lecsengőbe kerülhet, ezután pedig elkezdődhet a gazdaság talpra állása. Végül 2021 nyarának elejére majdnem teljesen visszaállhat minden a régi kerékvágásba.
Ez a terv, és valószínűleg működni is fog, mivel a halálozásokból, és terjedési ütemből visszaszámolva 1 millió valós fertőzött már most is megvan idehaza, november végére pedig 2 millió felett lehetünk. A legvalószínűbb forgatókönyv ára tehát 10 ezer magyar - szól a konklúzió.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)