Fórumot indít hétfőtől a kabinet a kormányzati honlapon az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére - hangzott el egy pénteki kormányzati háttérbeszélgetésen.
A Jó állam fórumot brit példa alapján hozza létre a kabinet. A szigetország pénzügyminisztériuma - mint ismertették - legutóbb 2010 júliusa és októbere között igyekezett begyűjteni először a hivatalnokok, majd az állampolgárok véleményét, ötleteit arról, hol racionalizálnák a kormányzati működést a költségcsökkentés érdekében.
A magyar kormány online konzultációja - amelyet a www.joallam.kormany.hu címen lehet majd elérni - egy moderált fórum lesz, ahová név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni - tájékoztattak az újságíróknak tartott pénteki háttérbeszélgetésen, hangsúlyozva: a fórum "nem egy feljelentő formanyomtatvány" lesz, ugyanis elsősorban javaslatokat várnak az állam működésének javítása érdekében.
A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dolgozza majd fel. A véleményt nyilvánító állampolgárok visszajelzésre is számíthatnak vagy e-mailben, vagy a közigazgatás-fejlesztésről szóló Magyary-program nyári kiadásában.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak